Az itt látható kiállítás „interdiszciplináris” projektekből álló kísérlet. Arról a világról szólnak, amelyben ma élünk – Magyarországon vagy máshol. Olyan projektek, amelyek a környező világot használják nyersanyagként műalkotások létrehozására. Nem légüres térben lebegő ideák, és nem magányos művészek alkotásai. Jelen művészek az életünkre és a világunkra vonatkozó témák és kérdések vizuális megjelenítését – közönség elé tárását – segítik elő, munkájukat az adott terület szakértőjével együttműködésben végzik. Tehát valóban közös munkán alapuló interdiszciplináris projektekről van szó, amelyekhez csakugyan szükség van az együtt gondolkodásra, az együtt látásra és az együtt hallásra...
A „közös gondolkodás” az itt szereplő művészekre azért is igaz, mert kapcsolatuk immár 15 éves múltra tekinthet vissza. Az itt George Peckkel együtt kiállító művészek Peck diákjai között voltak annak idején a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, amikor a Művészettörténeti Tanszék vendégtanáraként ott tanított. Azóta is rendszeres kapcsolatban állnak egymással, s számon tartják egymás munkáját.
http://kiszsinagoga.hu


képek a kiállításmegnyitóról