installációs munkák az otthonról és az otthontalanságról, 2018-22
installáció, fotósorozat, kollázsok és objektek



Van, aki könnyedén költözik egyik helyről a másikra, és van, aki egy életen át építgeti, őrzi, amit összegyűjtött. Van, akinek időnként új helyekre van szüksége, és van, akinek biztonságot ad a családi otthon, lakás megléte – még ha távol is él onnan. Ehhez az új munkámhoz a téma maga az az otthon, az a lakás, ami tele van a családom és saját történeteimmel. Mivel a gyerekkori otthonomat eladtuk és felszámoltuk, az elmúlt években az otthonosság-otthontalanság kérdése foglalkoztatott.Hogy mit kezdjen az ember az emlékeivel, az építő jellegű élményeivel, amelyek szorosan kapcsolódnak egy adott térhez. Ami, ha el is tűnik a mindennapi életéből megmarad az a biztonság, identitás, amit valaha jelentett.Ennek kapcsán ott készült fotókkal, videókkal dolgoztam, amelyeket kiegészítettem olyan saját kollázsokkal, képekkel, amelyeket egykori élmények alapján reprodukáltam. Az egész otthon-otthonosság kérdés néhány éve, az Európát elért menekülthullámmal kapcsolatban is felmerült bennem: látva az embereket, akiknek az a másfél négyzetméternyi karton a Nyugati tranzitban jelentette az otthont, a helyet, ami a sajátjuknak nevezhettek a világból, elkezdtem gondolkozni egy installáción a fizikai /érzelmi térfoglalásról, az otthon fogalmáról, jelentőségéről.

A fotók, nevezzük akár dokumentumsorozatnak, mint egy mikrofelvétel, egyrészt üres tereket ábrázolnak a költözés, a személyes tárgyak elszállítása után, másrészt kisebb részleteket ábrázolnak a lakásról, amelyek olyan aprók, hogy már-már felismerhetetlenek; és egy ismeretlen számára visszakövethetetlen, hogy hol készültek – számomra mégis pontos helyeket és múltbéli helyzeteket jelölnek. A/egy lakásról szólnak, mint fizikai és mint szimbolikus helyről, ahol generációk életének az emlékei, történései felhalmozódnak, elfelejtődnek.

A fotókon egyfajta absztraháló megközelítéssel dolgoztam, ahol már konkrét tárgyi mivoltukat majdnem elveszítik az ott látható formák, színek, és szimbolikus értelmet nyernek; absztrakt képekké válnak. A videó nem látszik, csak hallatszik az üres terekben lépések zaja, amit hanginstallációban mutatnék be a képek mellett. A képek a „felesleges”, jelentéktelen részleteket ábrázolják egy lakásból, ami érzékelhetően üres, mégis őrzi az emlékeket, sztorikat. Ezektől az élményektől, meghatározó élményektől nevezünk egy helyet otthonunknak, és ezért érezzük magunkat néha elveszve, de mindenképpen idegenül egy rideg szállodaszobában utazásunk során. Mert még nem kötődik a konkrét térhez semmilyen élmény, saját információ.

Eredetileg az installációhoz egy fekete-fehér újság lapjait terveztem, hogy a nézők szó szerint elvihessék magukkal az emlékeimet. Ezt végül elvetettem, mivel éppen az egyediséget szerettem volna hangsúlyozni, és végül egy körbejárható, de nem mozdítható installáció építése mellett döntöttem. Ehhez valószínűtlenül nagy, XXL-es méretű zacskókat-táskákat készítettem, amelyek oldalára a fotósorozatból kivett képeket printelek, és amelyek a költözést, konkrét fizikai tér elhagyását is jelképezik; másrészt a gyűjtést, egymásra halmozódását a konkrét tárgyaknak és emlékeknek, amelyek egy otthont alkotnak. Így együtt a konkrét fotók és az emlékek szatyrai beszélnek a fizikai /érzelmi térfoglalásról, az otthon fogalmáról, jelentőségéről.

Az üres, lecsupaszított lakás képei és a hang (némileg) elveszíti saját identitását; a nézőnek mindenképpen egy üres teret mutat. Kvázi elveszíti eredeti funkcióját, hogy otthonként szolgáljon generációk számára. Ugyanakkor a tér közepén elhelyezett objektek (elsőre nagyméretű zacskóknak tűnő tárgyak, amelyek oldalain egy-egy kollázs található a személyes emlékekkel tele) egy másik, szubjektív életteret adnak ki. Egyszerre szeretném a nagyon konkrét teret megjeleníteni (fotók és videó az üres térről) és a szimbolikus emlékeket. Ezért készítettem egy A4-es méretű kollázssorozatot, amelyet aztán digitalizálok, felnagyítok, és egy különleges keretben installálom. A plafonról belógatott körforma (hasonlatos a különböző vásárokon, szakmai kiállításokon láthatókhoz) belső oldalára szeretném ragasztani a kollázsokat. A nézőnek be kell lépnie a körforma közepére, hogy végignézhesse a kollázsokat - ezzel az installálással védem, intimebbé is teszem a munkák bemutatását, és a körforma miatt a munkám egyfajta végtelen történetként is olvasható.­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­ A kollázsok saját rajzokat, tárgyakat, fotókat tartalmaznak, egy otthon emlékeit, kisebb-nagyobb hordalékait, amelyek az ott lakóknak fontosak, személyesek, de ugyanakkor mindenki számára értelmezhető emlékekkel, jelenetekkel dolgoznak.